2014. 09. 06. XVIII. Nyárbúcsúztató Éjszakai Futóverseny és Utcatánc programok

Világjátékok Sport Alapítvány a Budapesti Atlétikai Szövetség közreműködésével az előző évekhez hasonlóan, 2014. év szeptember 06-án immár tizennyolcadik alkalommal rendezi meg, a már megszokott nagyszámú résztvevővel Budapest minden bizonnyal leglenyűgözőbb és leghangulatosabb utcai futóversenyét, a Nyárbúcsúztató Éjszakai Futóversenyt. A XVIII. Nyárbúcsúztató Éjszakai Futóverseny szervezői kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy az előző évekhez hasonlóan az idei esemény is izgalmas, hangulatos és látványos rendezvény legyen, ezért nagy hangsúlyt fektetünk a fiatalok, valamint baráti közösségek és családok minden tagjának közös részvételére nemcsak a futóversenyen, hanem azt megelőző színes programokon is. A rajt-cél helyszínen az esti hangulatot fényekkel és lézer showal színesítő színpadi bemutatók során, különböző dinamikus, utca táncokat bemutató, break-dance, hip-hop , capuera és rock’&’roll táncosok, továbbá sportmozgásos programok váltják egymást. A rajt előtt Olimpiai Bajnokok /Kammerer Zoltán, Pulai Imre/ tartanak profi zenés bemelegítést a színpadot körülvevő, külön technikával megvilágított parkban. A XVIII. Nyárbúcsúztató Éjszakai Futás résztvevőinek idén is a hagyományokhoz méltó, igazi hurrá hangulatú élményfutásban lesz részük. A színpadi programjaink mellett a görögtűz és a lézer show által fényárban tündöklő rajt helyszín lenyűgöző látványt nyújt. A bemelegítő program után a futóverseny résztvevői a rajtjel elhangzásával egyidejűleg látványos tűzijátékban gyönyörködhetnek. A futók az Olof Palme sétányon elrajtolva áthaladnak a város jelképének számító gyönyörűen kivilágított Hősök terén, majd a Kós Károly sétányon és a Széchenyi fürdő patinás épülete előtt elfutva a Városligeti-tó, Vajdahunyad vár és a Műjégpálya mellett elhaladva érkeznek vissza az Olof Palme sétányra. Iskolák, egyesületek és cégek csoportos nevezését létszám alapján rangsoroljuk és a legtöbbet nevező első három helyezett szervezetet külön díjazzuk. A célba érkezést követő eredményhirdetésen a nyertesek és a helyezettek, valamint a helyezéstől függetlenül kisorsolt résztvevők, a szponzorok által felajánlott Pulai Imre és Kammerer Zoltán Olimpiai- és Világbajnokoktól. Rajt (cél):Budapest XIV. Olof Palme sétányon az Olof Palme ház előtt Távok: Diák és wellness futás 3,2 km, Masters futás 7,3 km /Bármely távot, bárki tetszés szerint választhatja!/ Rajt időpontja: 2014. szeptember 6./szombat/ 20.00 óra Diák és Wellness futás 3,2 km 21 óra Masters futás 7,3 km Kulturális program kezdete: 19.00 óra Előnevezés: Budapest V. ker., Curia u. 3.III.em. 2014. augusztus 25.-től szeptember 5-ig személyesen 10-től 18 óráig! vagy e-mailen az ejszakaifutas@gmail.com oldalra a Név, Születési dátum és helyszín , lakcím, valamint futás táv megjelölésével és a nevezési díj Alapítvány számlájára történő időszak szerinti utalásával lehetséges. Internetes nevezőknek rajtszám átvétel 18;30-tól a választott táv rajtját megelőző 30. percig a helyszínen. Helyszíni nevezés: A rajt helyszínen 18;30-tól a választott táv rajtját megelőző 30. percig Szeretettel várunk az immár 18. alkalommal megrendezésre kerülő, varázslatos hangulatú Nyárbúcsúztató Éjszakai futásunkon. A verseny útvonala: Olof Palme sétány,Városligeti körút, Hősök tere, Városligeti-tó, Kós Károly sétány. A nagyszerű sorozat folytatódik, így idén újra együtt élvezhetjük a fényárban úszó Hősök tere hangulatát és az esti futás élményét a futók sokaságával. Részletes információ: www.globalgames.hu

Leave a Reply